Mostanában úgy érzem magam, mint ahogy Mátyás király érezhette magát, amikor inkognitóban járt a nép között. Csóró, jelentéktelen idősödő hölgynek nézek ki, akit alig ismernek és ahogy a gyevi bíró megszívatta Mátyás király, valahogy úgy szívatom meg én is a szemét embereket. A szemét ember egyik alap tulajdonsága, hogy felfelé nyal, lefelé rúg. Engem persze rúg, hiszen magasabb pontra képzeli magát és az ilyen értelmiségi tyúkok úgysem mernek tenni semmit. Pedig csak a hármas szabály szerint élek. Ha egyszer szemét vagy, az lehet véletlen. Ha másodszor is az vagy, az már bizony szándékos és én elkerüllek. Ha harmadszor is szemét vagy, na akkor meghaltál. 6 éve már, hogy elváltam és kikerültem abból a társadalmi státuszból, ahol még az én seggemet nyalták - bár ezt már akkor is utáltam - és bekerültem a "szóra sem érdemesek" közé. Szép, hosszú listám lett a harmadik pontot is elérő emberekből. Amikor elintézek egy-egy ilyet, nem érzek elégtételt, inkább szomorúságot: - Miért kellett ezt tenni ? Lehetett volna tisztességesen is.
Az apropó, amiért ezt leírom az az, hogy végre eljut a nyomdáig a Romkertes könyv. F. Sz. K. rájött, hogy a felette álló ember közül sokan ezer éves ismerőseim és ha kell, akkor inkább nekem tesznek szívességet, mert tudják, hogy tisztességes vagyok. A hölgy most olyan mélyen nyalja a seggemet, hogy már a torkomnál van és ettől hánynom kell. Amiért mégis szomorú vagyok az az, hogy hány tisztességes embert és ügyet fog még kinyírni ez a szemét mire eljut odáig, hogy közös megegyezéssel megválnak tőle. Sajnos nem mindenki álruhás igazságtevő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése