2010. december 17., péntek

Kapcsolatok

Ismerőssel futottam össze a városban.  Közös múltunk alapja a múzeum. Halódik az egész - mondja -, a vezetőség meg nem tudja, hogy miért. Mi tudjuk - mondtam én -, de minket nem kérdeznek.
Tökéletesen egyetértettünk abban, hogy emberi kapcsolatok nélkül nem működik semmi. Én mindig azt mondtam, ha be akarsz jutni valahová, akkor a portással légy jóba, a vezetők folyton változnak. A múzeum mostani vezetői soha nem voltak jóba a "portásokkal", nem volt rá idejük a rengeteg aktuális, éppen hatalmon lévő segg kinyalása közben, de mint mondám, emberi kapcsolatok nélkül nem működik semmi. Akinek a seggét nyalod, az csak annyira tart téged, mint egy jobbfajta vécépapírt, de akibe belerugsz, az biztosan visszafordul, hogy jól megjegyezze az arcodat, és a "pillangóhatás" az emberi kapcsolatokra is érvényes. A legnagyobb kárt nem a bosszú okozza, hanem a jóindulat és segítség hiánya. Én még soha nem aludtam rosszul azért, mert embernek tekintettem alacsonyabb vagy magasabb társadalmi helyzetben lévő embertársaimat. Meggazdagodni  ebből ugyan nem lehet, de rengeteg jóindulatú és segítőkész embert ismerek, és ez is egyfajta gazdagság.

Nincsenek megjegyzések: